top of page

RÓLUNK

Két barátnő, egy szakma! Mindketten tudtuk, hogy szeretnénk valami..... különlegeset alkotni együtt, valamit ami kreatív, amiben igazán önazonosak lehetünk. Számos sikeres közös projekt után megalkottuk saját brandünket, így született meg a Dramatic. 

Alkossunk együtt különlegeset!
IMG_5176_edited.jpg
Young Businessman

MOURTADA KLAUDIA ANNA

CO-FOUNDER & COO

Személyi asszisztensként rengeteg tapasztalatot szereztem és bele láthattam a cégműködésbe, ám a marketing oly annyira közel került a szívemhez, hogy egy erre szakosodott egyetemet is elkezdtem, ahol  lelkesedéssel élvezem a tanultakat és sajátítom el a legnaprakészebb tudást! Munkám mellett rendszeresen vállaltam kreatív projekteket, social media felületek kezelését, tartalom gyártást cégeknek. Kiemelten büszke vagyok, a már több alkalommal megrendezésre került, budapesti plázában lévő fotóstúdióra, aminek megalkotásában részt vehettem. Számomra a marketing több, mint szakma. Hivatás és életérzés.

ZWICHL FANNI

CO-FOUNDER & CMO

2016 óta építem a karrierem a kommunikációs szakmában, a gyakorlatomat PR ügynökségnél végeztem, majd módszeresen belekóstolva a pálya különböző területeibe, dolgoztam online marketing menedzserként, social media, majd content marketing menedzserként, ezután pedig egy ismert márkát képviseltem, mint Head of Marketing három éven keresztül. Itt folyamatos B2B és B2C kampányokat menedzseltem, illetve számos sikeres rendezvényt valósítottam meg. Előtérben van nálam a szakma kreatív része és élvezete, úgy gondolom, ha egy brandben igazán hiszünk, és a marketinget ezzel alapozzunk, akkor az üzleti fejlődésnek semmi sem szabhat határt. Fontos számomra, hogy mindig szem előtt tartsam a marketing pszichológia oldalát, mert hiszem, hogy ezt alaposan kiismerve fantasztikus sikereket tudunk elérni!

Értékek, melyekben hiszünk

We are not afraid to take the extra mile for the best result.
Our mission is to make every project stand out from the crowd.

We work differently. Let us show you how!

To Dream

To create

To add that DRAMATIC touch

To Share

bottom of page